2017. április 6., csütörtök

3. Fejezet - Ha egyszer arcon vág az élet...

 Nagyon régen volt új rész, és tényleg rettentően sajnálom:( De most itt vagyok új erővel és új részekkel:D Szóval remélem tetszeni fog;) P.S.: Kitartás! Mindjárt szünet xx

Közeledünk? Vagy csak rájövünk, hogy nincs távolság?


Elizabeth Jeffrey

- Szerintetek történt valami az este? - hallottam Harry hangját miközben csukva volt a szemem. Mit keres a szobámban?
- Nem hiszem, ruhában vannak - mondta Lindsay.
- Lehet, hogy csak visszaöltöztek - Harry.
- Csönd! - csaptam egyet a kezemmel, hittem szerint a párnámba, de mikor az felordított fájdalmában, megijedtem és leestem az ágyról.
- Basszus! - nyögtem.
- Basszus? Oda a tüdőm - hallottam meg Louis nyávogását, mire kinyitottam a szemem. A nappaliba aludtam? Fel néztem a kanapéra, ahol Louis szorította a kezét a mellkasához.
- Jól vagytok? - kérdezte Lindsay.
- Kicsit késve kérded, nem? - nyúltam fel egy párnáért, amit jelen esetben Lou feje alól húztam ki.
- Héé! - ordított fel ismét, én meg közbe kényelembe helyeztem magam a földön.
- Miért itt aludtatok? - kérdezte meg Liam, de még hallottam, ahogy Harry odasúgja neki: "Már, ha aludtak"
- Mert itt lettünk álmosak - motyogtam.
- Ahh a tüdőm - folytatta Louis.
- Abból kettő van, nem? - szólalt meg Niall. Még hallottam, ahogy Lindsay azt motyogja: Atyám.
- Esküszöm, ha nem kussoltok el, több szervetek is hiányozni fog nem csak az! - próbáltam tovább aludni.

A szobámban ébredtem. Ránéztem az órára ami fél egyet mutatott. Ezek szerint sikerült aludnom még egy kicsit. Liam meg biztos felhozott.
Bementem a fürdőmbe, lezuhanyoztam, majd magamra tekertem egy törölközőt - a biztonság kedvéért - és visszamentem a szobámba, a szekrényemhez.

Kiválasztottam egy fekete cicanadrágot és egy szintén fekete croptopot, tettem fel egy kevés sminket a hajam pedig kiengedve hagytam. Ezek után pedig lementem a többiekhez.


Lindsay Stone

 Louis felvitte Elit a szobájába, majd mikor lejött elmesélte a tegnap estét, hogy tudassa velünk: tényleg nem történt semmi.

- Nyertem - nyújtottam a kezem Harry felé, mire sóhajtva a kezembe nyomot 10 Fontot.
- Fogadtatok? - nevetett fel Louis.
- Nem... Csak kell a pénz kenyérre - vigyorogtam.
- Niall megint felfalta? - szállt be a játékomba.
- Megint... - fogtam a fejem - Pedig már mondtam neki, hogy mennyi búzát vágnak ki azért - sóhajtottam drámaian. Harry mindeddig komolyan nézett minket, de itt elnevette magát.

Majd miután mindenki a köreinkben volt, leültünk a kanapéra - már aki ráfért - és azon agyaltunk, mit csináljunk.
- Lindsay! Ne rugdoss! - mondta előttem, a földön ülve Harry és csak ekkor tűnt fel, hogy limbálom a lábam.
- Miért? Árt a fürtjeidnek? - kérdezte Eli, mire mind felnevettünk, a sértettet kivéve.
- Bal lábbal keltél? - kérdezett vissza.
- Nem tudom melyik lábam érte hamarabb a talajt - vont vállat.
- Hogy tudsz mindig ilyen makulátlanul bunkó lenni? - kérdezte ironikusan a göndör. A lány egy ideig nem válaszolt csak fájdalmasan tekintett maga elé. Harry már épp szabadkozni akart, mikor Eli kinyitotta a száját:
- Ha egyszer arcon vág az élet, te is rájössz, hogy nem nehéz. - Majd kiment a konyhába.
- Harry - sóhajtottam és utána mentem. Igazából utálom ezt a szerepet: a lány, aki helyre hozza mások gondjait, de igazából még mindig jobb, mintha a sajátjaimmal foglalkoznák.
- Jól vagy?
- Persze, miért? - mosolygott, miután bele kortyolt a vízébe.
- Az előbbi miatt - mondtam, bár tudtam, hogy tisztában van vele.
- Igen, nyugi - vont vállat.
- Táncolj! Régen attól mindig jobb kedved volt - mosolyogtam, de ő csak úgy nézett rám, mintha felakarna akasztani.
- Ne kezd te is, mint anyáék!
- De igazuk van.
- Miben? Én csak elakarom felejteni a múltat.
- De eközben teljesen megváltozol - emeltem feljebb kicsit a hangom - Hát, nem érted?
- Tényleg? Miben változtam meg? - tette le a poharat.
- Velem szemben még nagyon semennyire, de a világ felé nagyon. - néztem a szemébe.
- Én csak...nem akarok ismét remélni - mondta halkan.
- Tudom drágám - öleltem magamhoz.
- Tényleg nagyon más vagyok?
- Hát... - engedtem el - nem is tudom... nehezebben engeded közelebb magadhoz az embereket. - Szerintem pszichológusnak születtem.
- Nem direkt - nézte a földet.
- Tudom - emeltem fel az állát mosolyogva - Na, gyere menjünk vissza!
- Muszáj? - erre nem válaszoltam csak húzni kezdtem. A helyére akartam húzni, de túl gyorsan így menet közbe felbukott Louisba.
- Oda az arccsontozatom - nyögte a padlóba.
- Bocsi?!
- Nem gond - emelte fel az egyik kezét, mire felnevettem. Eli feltápászkodott, ekkor fogták fel a fiúk az eseményeket és kezdtek el nevetni, Elivel egyetemben.

Elizabeth Jeffrey

Már mindenki lenyugodott és csendben néztük a tévét, amikor a mellettem ülő Harry felém fordult.

- Sajnálom - suttogta a szemembe nézve.
- Nincs mit - ráztam a fejem - Tényleg bunkó voltam - sóhajtottam szaggatottan.
- De csak mert szeretsz - karolta át a nyakam és húzott magához, mire felnevettem.
- Hogy találtad ki? - boxoltam bele a mellkasába. Egy pillanatra a többiekre néztem. Mosolyogva néztek minket, kivéve Louist, aki szigorúan nézte a tévé képernyőt. Én is oda néztem, hogy mi olyan érdekes.

Louis Tomlinson

Hülyeség. Tudom. De nem tudtam őket nézni. Nem voltam féltékeny. Ez tény. Csak tegnap este olyan jól elvoltunk, most meg Harryvel van ugyan így.

A délután hamar elment. Konkrétan egyik pillanatban még kezdett lemenni a Nap, a másikban pedig tudtuk, hogy már csak reggel látjuk. A szobámban feküdtem a telefonomat nyomkodva. Próbáltam egy jó selfiet csinálni, de nem sikerült normális fejet vágnom. Végül feladtam. Kinyújtott nyelv és katt. Majd már fent is van a neten.

@ElizabethJ hozzászólt a fényképedhez. - ugrott fel az értesítés. Rákattintottam és elkezdtem olvasni:

@Louis_Tomlinson :DDD A kinyújtott nyelv csak a Rolling Stones-nak áll jól;) #RSforever - írta én meg elvigyorodtam. Nem is ő lenne. 

Gyorsba csatoltam egy képet, amin ő is kinyújtott nyelvvel pózol és hozzá írtam, hogy "Erről ennyit:DDD @EizabethJ". Erre már nem válaszolt, így önelégülten tettem le a mobilomat az éjjeli szekrényemre. Elindultam a konyha felé, hogy igyak valamit, de amikor leértem a lépcsőn, a nappaliba lépve megláttam, hogy valaki a tévét nézi. A sötétben a tévé fénye megvilágította lillás haját. Hirtelen ötlettől vezérelve halkan mögé lopóztam, majd a vállát megfogva felkiáltottam:
- BÚÚ!
- Baszki, Tomlinson! - fordult hátra nyugodtan.
- Nem ijedtél meg? - csodálkoztam.
- Tiszta a lelkiismeretem - kacsintott.
- Kakaó? - ajánlottam fel.
- Jöhet - állt fel és elindult a konyha felé, én meg utána.
Miután kikevertem a két italt, letettem elé az egyiket. Leültem vele szembe asztalhoz. Először mindketten csak szürcsöltük. A nagy csöndben csak ennyi hallatszott, közben mindketten egyszerre pillantottunk egymásra, mire elnevettem magam, ő pedig visszaköpte a kakaót a bögrébe. Még mindig csak nevettünk pedig már 10 perc is eltelhetett, de nem bírtuk abba hagyni. Ott este, a konyhában, egy-egy bögre kakaó mellett röhögő görcsöt kapva fogtuk a hasunkat. Elég abszurd élménynek bizonyult, viszont ettől a ténytől csak jobban nevetünk. Egy idő - vagyis sok - után elcsendesedtünk. Így megkérdeztem:
- Hogy értetted azt, hogy "arcon vág az élet"? Veled mikor történt meg? - néztem mélyen a szemébe.



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése